Aranyszőrű bárány

- báb -

Cseke-Marosi Eszter MMA ösztöndíjas programjában utakat keresett arra, hogy a népművészetet az óvodai, iskolai nevelés szerves részévé tegye. Hivatásának tartja, hogy a gyermekeket élményeken keresztül, tevékenységek által ismertesse meg a népművészet különböző formáival.

Ennek egyik ága a Napra-forgó Hagyománypedagógia Műhely és Pereputty együttes bábos-népzenés repertoárja, ahol a zenén, táncon, mesén és kézműves tevékenységen keresztül a gyermekek a népművészet sokrétűségébe nyernek betekintést.

Az aranyszőrű bárány székely népmeséhez készült bábbal játékra hívjuk a gyerekeket és a játékos lelkű felnőtteket. Énekeljék el kedvenc népdalukat, és a doboz oldalán lévő fogantyú forgatásaval táncoltassák meg hozzá a báránykát!

Alkotók: 

Cseke-Marosi Eszter - festés és gyapjúmunka 

Cseke Attila - famunka  

Az eredeti meseszöveg

Ecczer vót egy szegény ember, s annak egy fia. Hogy a fia akkorára nőtt, elkütte az apja szógálni. Ment, ment a fiu, kereste a hejjit magának s akatt egy emberhez, a ki öt megfogadta a juhok mellé. Másnap a gazdája neki a kezibe adott egy furuját, s elkütte a juhokkal, hogy meglássa, jó lessz-e juhpásztornak. A fiu egéssz naphosszat sem heveredett le, mind más lomha pakulárok, hanem a johokot téringette, furujált, s ment utánnik.

Vót a johok között egy aranyszőrű báránka, s a, ha ő furujált, mindég tánczolt; azt ö úgy es megszerette, hogy feltette magába, nem kér a gazdájától más bért, csak azt a báránt.

Estére a johokot haza hajtotta; a gazda várta a kapuba, s mikor látta, hogy a johok mind megvadnak, s jól vadnak lakva úgy meg vót elégedve, hogy a fiúval szegőttségre indult. A fiu az aranyszőrű báránt kérte; a gazda es a báránt erössen szerette, de még es valami nagynehezen csak odaigirte, mett látta, hogy a fiu jó cseléd.

Eltöt az esztendő; a szóga végig jól viselte magát, s a bárány övé lett. Haza indult vélle; s a mind menne, egy faluba elestéledik, bészáll egy gazdához, a kinek egy leánya vót. Ez a leány úgy megszerette az aranszörű báránkát, hogy feltette magába, hogy ellopja. Éfél kürül meg es akarta tenni; de mikor a báránhoz nyólt, hezza ragatt a szőrihez. Reggel felköt a legén, hogy elindujjon, s hát a leán a báránkához van ragadva! Nem tutta onnét levenni, s a báránt sem hagyhatta el; igy kellett hát elindulni, s a bárán a szőrin vitte a leánt.

Elig ért a szállásától a harmadik szomszédig, veszi a furuját, furujálni kezd, s arra a bárán es táncznak ered; tánczol a bárán, bárán szörin a leán.

Egy asszony a kapu sorkánál kinyeret vetett bé a kemenczébe; kinéz, s lássa, hogy a leán tánczol a bárán szörin; kifut a sütölapáttal, s megriassza a leánt: menny haza, ne ügyetlenkeggy itt künn! De a leán csak tánezol. Hezza üt a lapáttal: hát te még nem akarsz szót fogadni? De ugyan megesett neki es, mett a lapát a leán farára ragatt, s a lapát végire a sütő asszon. Öt es a bárán elvivé; s elinenének a templomig. Ott es a legény a furuját fúni kezdi: tánezol a bárán, bárán szörin a leán, leán farán a lapát, lapátvégin a sütöasszon.

A pap reggelre akkor jött a templomból; szidni kezdi ököt, hogy mennyének haza, ne űzzék az esziket; de a szó nem használ. Fogja a páczáját, s jót üt a sütöasszon farára; de hogy elbámult, mikor lássa, hogy a pácza az asszon farához ragatt, s ö a pácza végihez!

Evel a szép komédiával ment, ment a fiu addég, hogy estére egy kiráji városba érkezett. Ott a város végin bészállott egy öreg asszonhoz; megkérdezte attól: mi újság van a városba? Az öreg asszon nagyszomorán elbeszélli, hogy a kiráj leánya erössen beteg, semmi urusság sem használ neki; az urusok azt monták, hogy ha anyéra lehetne menni, hogy egyet kaczagjon, minnyát meggyavulna, de senki sem tutta még megkaczagtatni; a kiráj eppeg ma hirdette ki, hogy aki a leányát megkaczagtassa, annak adná a leányát, s a kirájságot es vélle megosztaná.

A bárányos legény elig várta reggelt, hogy szerencsét próbájjon. Reggel béjelenti magát, hogy a kirájleánt meg akarja kaczagtatni. Ezt a kiráj jó neven vette, s a leánt kiállította a tornáczba. A legény a furuját megfuvintsa; tánczolni kezd a bárán, bárán szörin a leán, leán farán a lapát, lapát végin a sUtö asszon, asszon farán a pácza, pácza végin a pap. Erre nagy hahotával elkaczagja magát a kirájleán; s annak még a báránka ea úgy megörült, hogy magáról mindent lerázott, s egyesegyedül kezdett tánczolni, tánezolt külön magára a leány es, a sütő asszony es, még a pap es.

A kiráj esszeeskettette leányát a jubpásztorral; a papból udvari papot csinált, az asszonból udvari sütönét, s a leánból a leánya mellé farajt. Tartott a lakadalom egyik hetfütöl a másik keddig, az egéssz országnak jó kedve vót; s ha a hédegüsöknek a húrjik el nem szakatt vóna, tám még ma es mind tánczolnának.

Forrás: Kriza jános: Vadrózsák; Székely népköltési gyűjtemény, 1803